ClickCease

A sofőrszolgáltatás íratlan szabályai

Bulizó fiatalok autóznak haza sofőrrel

Mivel a sofőrszolgáltatás egy viszonylag új dolog, még nem igazán bejáratottak az írott és íratlan szabályok. Mindkét oldalról vannak túlkapások, problémás helyzetek, a teljesség igénye nélkül nézzünk át néhány gyakran előforduló kétes kérdést.

A sofőrt rendelő ügyfél a saját autójában ül. Tehát cigizhet, leveheti a cipőjét, bömböltetheti a zenét, hibernálhatja a klímával a sofőrt, letekerheti az összes ablakot, ehet-ihat, üvöltözhet és akár még meztelenre is vetkőzhet, miközben bajor népdalokat énekel, ha ez a szíve-vágya. Nyilván enyhén, vagy kicsit durvábban ittas emberekről beszélünk, akik mind más és más személyiség. Van, akinek természetes, hogy a saját autójában ülve is be kell tartania az elemi udvariassági szabályokat. Más viszont „otthon érzi” magát, és úgy véli, mindent megtehet. Jó kérdés, hogy a sofőrnek meddig kell toleránsnak lennie, mikor problémázhat, vagy függesztheti fel a fuvart.

Ez sofőrszolgálatonként és sofőrönként is változó, néhány sofőrnek igen magas az ingerküszöbe, évek óta csinálja már, és hozzászokott. Más viszont úgy gondolja, jár neki, hogy tiszteletben tartsák, mint ahogy a fodrásznál sem jut eszébe senkinek se büfögni, orrot piszkálni, pedig az is ‘csak’ egy szolgáltatás.

Alapigazság, hogy sofőrszolgálat igénybevétele esetén a két félnek meg kell adnia a mindenkinek alanyi jogon járó tiszteletet és tekintettel kell lenni egymásra.

A sofőr is lassabban kanyarodik az autóval, ha az ügyfélnek háborog a gyomra és elvárható, hogy a megjelenése igényes legyen. A dolog tehát pro és kontra tárgyalható, de valami olyan kompromisszumos megoldásra kell jutni, ami mindkét fél számára megfelelő. Ha mondjuk az ügyfél dohányozni szeretne, vagy hangosan zenét hallgatni, udvariasan megkérdezheti a sofőrt, hogy ez nem zavarja-e.

A sofőr szolgáltat, igyekszik a megrendelő kedvében járni, ha teljesíthető egy kérés és udvariasan tolmácsolják, nagy valószínűséggel nem fog nemet mondani. Ha azonban „az én autóm, azt csinálok, amit akarok” gondolat jegyében viselkedik a sofőrt hívó kuncsaft, ez nagyfokú udvariatlanság, a másik ember semmibevétele. Nem lesz kedvelt személy a sofőrszolgálatok szemében és a hírek gyorsan terjednek. Egyszer csak azon kapja majd magát, hogy senki sem hajlandó hazavinni. Van olyan sofőrszolgálat, akit a rutinos ügyfelek csak akkor választanak, ha nincs más, mert mindig késnek, a sofőr ápolatlan és/vagy udvariatlan. Van olyan ügyfél, aki hosszú időket várhat, míg talál egy sofőrt, mert olyan lekezelő a stílusa, hogy senki sem akarja bevállalni.

A másik ütközőpont a kitérő fogalma. Alapból a sofőrszolgálat feladata, hogy az ügyfelet A pontból B pontba a legrövidebb úton elszállítsa. Ebbe nem tartozik bele a behajtott tükrökkel, farral, tök sötétben, pincegarázsba parkolás, csakúgy, mint az „álljunk meg gyrost enni”, vagy „beugrom egy cigiért a dohányboltba” sem. A sofőr lehet, hogy már egy másik fuvarba megy, minden perce ki van számolva, egy ilyen „kitérő” számára a következő ügyféltől való késést jelenti. A SofőrHívó appban van lehetőség a megjegyzés rovatban az ilyen „extrák” feltüntetésére, de a telefonos kontaktus alkalmával is célszerű megemlíteni.

Az udvariasan előadott, teljesíthető kívánságokat úgyis minden sofőr igyekszik megoldani. Ha útközben derül ki, már más a helyzet, hiszen a sofőrnek szólnia kell a diszpécsernek, hogy ne rendeljenek számára újabb fuvart és a gyűjtőautónak, hogy késni fog. Ez egy több sofőrrel és gyűjtőautóval dolgozó, alaposan összeszervezett sofőrszolgálatnál minden tervet borít, vagyis

a mi 5 perces megállónk, vagy kitérőnk sok embernek okoz(hat) kellemetlenséget.

A másik, szorosan idetartozó probléma, amikor az ügyfél egy általa választott, kicsit hosszabb útvonalon szeretne hazamenni, hogy még az autóban ülő barátja is hazajusson. Ez bizony kitérőnek számít, még akkor is, ha arra is lehet menni. Egy bizonyos célállomást több úton is meg lehet közelíteni, a sofőrszolgálatoknál azonban a szolgáltatás a legrövidebb útra vonatkozik. A rugalmas és ügyfélcentrikus sofőrszolgálatok nem fognak kitérő-díjat számolni egy ilyen esetben, vagy egészen minimálisan emelkedik meg a fuvar ára, de ha ez csak az indulás pillanatában hangzik el, akkor csakúgy mint az előző esetben, egy jól megszervezett eseménysor közepébe pancsolunk bele.

És ahogy az ügyfelek minősítik a sofőrszolgáltatást, hasonlóképp a sofőrcégek is „értékelik” az ügyfeleket maguk között, bár nem írott formában. Bizony névről tudják, hogy ki az, aki mindig megvárakoztatja a sofőrt, ki az, aki udvariatlanul viselkedik, vagy előre nem közölt kitérőkkel és egyéb időtöltésekkel nehezíti meg a hazajutást. És ők nem a legnépszerűbb ügyfelek… Más a helyzet, ha valaki nem épp a legrövidebb, de a leggyorsabb úton szeretne menni. Sokan kérik, hogy az M0-án szállítsák haza őt és az autóját, egyszerűen az útminőség miatt. Ez bár több kilométer, viszont gyorsabb, mint a városon át, tehát a sofőrszolgálat működésében nem okoz fennakadást. Általánosságban elmondható, hogy az időfaktor a legfontosabb tényező,

egy pörgős éjszakán szinte percre pontosan be van osztva a sofőrök ideje és ha ezt felborítjuk, akkor valaki más hazajutását nehezítjük meg…

Összefoglalva, ha tekintettel vagyunk egymásra, akkor senkinek se lesz rossz szájíze. Csupán tiszteletben kell tartani, hogy az egyik fél egy szolgáltatást vesz igénybe és vannak elvárásai, a másik fél pedig a munkáját végzi.