ClickCease

Amikor a sofőrszolgálat megmenti az estét

Fehér autó rózsákkal esküvői sofőr
A sofőrszolgálat megmenti az estét.
Legtöbbször, ha szórakozni megyünk, egyszerűen és terv szerint zajlik mindent, így a végén simán csak hazajutunk az elképzelésünknek megfelelően. De előfordul egy-két extrém eset is, amikor váratlan helyzetbe kerülünk, a tervezettől eltérően kell a hazajutást megoldanunk és ilyenkor jön a segítség!

Otthon meg sír a baba…

Panni és Géza meghívást kaptak barátaik esküvőjére. Mindent megszerveztek, hogy részt vehessenek barátaik örömében: a nyolchónapos kisgyermeküket Panni Anyukájára hagyták, a Pest megye szélén álló esküvő helyszínen kibéreltek egy szobát, hogy másnap reggel kipihenten érkezhessenek haza.

Sofőrszolgálattal könnyítenéd meg az esküvőről hazajutást? Ezt olvasd el!

A program jól is indult, ahogyan eltervezték, a nagymama időben megérkezett, sőt olyan hamar, hogy már a készülődést is nyugodtan, kényelmes tempóban kezdhették a szülők. A kicsi örült a nagyinak, szinte észre sem vette, mikor a szülei elindultak az esküvőre. Napközben Panni többször felhívta édesanyját, hogy érdeklődjön a kicsi hogylétéről, de mivel minden rendben zajlott, és a ceremóniát követő lagzi is ígéretesnek tűnt, így hát örömmel koccintottak rég nem látott barátaikkal, ismerőseikkel.

Este 9 óra körül érkezett a hívás a nagymamától, hogy a kicsi felébredt, sírdogál és lázasnak is tűnik. Ekkor jött az első kétségbeesés: a nagymama nem fogja tudni megnyugtatni a gyermeket, ha beteg és egyébként is, Apának, Anyának mellette a helye. De már ittak, hazavezetni nem biztonságos, tömegközlekedés pedig ilyenkor már ott nincs.

Nem tudod, mennyi idő múlva ülhetsz volán mögé, ha ittál? Kattints ide, erről is írtunk!

Az egyre idegesebb szülők folyamatosan próbáltak taxit rendelni, de senki nem érkezett volna időben, amikor az egyik rokon felhívta a figyelmüket arra, hogy ha sofőrsegélyt rendelnek, az autóért sem kell másnap visszamenni. Nekik új volt még a pótsofőr szolgálat, nem ismertek egy szolgáltatót se, még szerencse, hogy az Sofőrhívóban percek alatt tájékozódhattak sofőrszolgálat árakról, legrövidebb érkezési időről és a sofőrsegélyek értékeléseit is átfuthatták.

A Sofőrhívó alkalmazás és a választott sofőrszolgálat megmenti az estét, hiszen csupán fél órán belül hazajutottak az autójukkal, mindenki megnyugodott, a kicsi pedig pár nap alatt felgyógyult a náthából.