ClickCease

Barion – bankkártyás fizetés tudnivalók

Hogyan működik?

 

2020 nyarán bevezettük az applikáción keresztüli, egységes bankkártyás fizetés kezelést. Ehhez szükség volt mind a Sofőrhívó, mind pedig az SH Sofőr app átalakítására.

A változtatásoknak köszönhetően immár az összes, Sofőrhívóban ajánlatot adó sofőrszolgálatnál lehetőség van bankkártyás fizetésre – egyszerűen, az applikáción keresztül.

A Bariont a Barion Payment Zrt. fejlesztette és üzemelteti. A Barion Payment Zrt. tevékenységét a Magyar Nemzeti Bank engedélyével végzi a 2013. évi CCXXXV. törvénynek és az EU 2011. évi, elektronikus pénzről szóló irányelvének (EMD) megfelelően.

 

A bankkártyás fizetés folyamata a következő:

  • Ügyfél ajánlatot kér (és ekkor, vagy korábban jelzi a bankkártyás fizetési szándékát, valamint beregisztrálja a kártyáját!)
  • Ajánlatot adtok, ügyfél megrendeli a szolgáltatást (mint eddig)
  • A folyamat végén a fizetés így történik:
    • Módosítjátok az árat (mint eddig)
    • Rányomtok a Barion fizetésre
    • Ezt követően az ügyfélnek szükséges (értsd kötelező) a borravaló mértékét kiválasztania (0%, 5%, 10%, 20% közül kell választani), majd a fizetés gombra kattintania.
    • Miután az ügyfél rányomott a fizetés gombra, megtörténik a fizetés (új képernyőre való átirányítás nélkül!)
    • A fizetés sikerességéről kaptok visszajelzést, vagyis arról is, ha sikeres volt, ill. arról is, ha nem (pl.: nem volt egyenlege).
    • Ha sikeres volt a fizetés, akkor a fuvar lezárul (nálatok eltűnik, ügyfélnél pedig jön az értékelés képernyő).
    • Ha nem volt sikeres a fizetés, akkor át lehet állítani készpénzes fizetésre és úgy zárni a folyamatot.
  • Ezt követően pár pillanaton belül a Barion tárcátokban megjelenik az ügyfél által fizetett díj (és vonódik a rendszerhasználati díj – lásd alábbi pont) Emiatt kell Barionba regisztrálnotok!

 

FONTOS kihangsúlyozni a következőket:

  • Nem terminálon keresztül fog történni a fizetés, hanem online módon.
  • A pénz egyből megjelenik a barion tárcátokban (a rendszerhasználati díjjal csökkentve)
  • A barion tárcádban lévő pénzt átutalhatod bármelyik banknál vezetett számládra, tehát emiatt nem kell bankot váltani!

 

Mennyibe kerül?

A Barionhoz való csatlakozás díjmentes. Nincs havidíj se.

Minden ügyfél által történő fizetés automatikusan jóváíródik a Barion tárcátokban. Az ügyfél általi fizetést követően bruttó 1,651% rendszerhasználati díj fizetendő, és ez automatikusan vonódik a Barion tárcátokból. Remélhetőleg ez a díj tovább fog csökkenni, ha nagy forgalmat bonyolítunk.

A Barion tárcát tudjátok ti is fizetésre használni (hamarosan elérhető lesz az egyenlegfeltöltés, de akár közüzemi számlákat, irodabérletet, autópályamatricát, vagy bármi mást is tudtok így fizetni), vagy akár a saját bankszámlátokra átutalni a pénzt.

 

Mit kell tennem?

A SofőrHívó sofőrszolgálatot üzemeltető partnerei számára a fizetési szolgáltatóhoz (Barionhoz) történő csatlakozás alapfeltétele a Barion Tárca létrehozása.

  1. január 31 óta tehát szükséges csatlakozni a Barionhoz minden partner cégünknek, hogy a fizetési megoldás egységesen működhessen ügyfeleink számára.

 

Ez az alábbi lépéseken keresztül tehető meg.

 

  1. lépés. Regisztráció

Az alábbi linken szükséges regisztrálni (cégként akkor is, ha egyéni vállalkozásról van szó):

https://secure.barion.com/Registration/Organization?isEmailLocked=False

FONTOS: azzal az e-mail címmel regisztráljatok a Barionba, amivel az SH Sofőr alkalmazásban regisztráltatok, mert ez alapján kötjük össze a két fiókot!

 

  1. lépés: E-mail megerősítés

A regisztrációról kaptok e-mailben egy megerősítést. Az e-mailben szereplő linkre kell kattintani, hogy aktiválódjon a fiókotok.

Ezt követően aktív lesz a SofőrHívó partnerének, mint vállalkozónak a Barion tárcája.

De a folyamat még nem ért véget. Olvass tovább!

 

  1. lépés: Belépés a fiókba

Az alábbi linken tudtok belépni a fiókotokba és például a tranzakciókat ellenőrizni, vagy fizetést kezdeményezni más szolgáltatók irányába.

https://secure.barion.com/Transfer

 

  1. lépés: Cég ellenőrzése

Ha ez a lépés nem történik meg, akkor 300.000 Ft egyenleg fölött letilthatják a tárcát, amíg a fiók nem ellenőrzött, ezért mielőbb érdemes ezt megcsinálni!!!

Egészen pontosan így hangzik a hivatalos szöveg:

„A pénzmosás és terrorizmus finanszírozása elleni törvény miatt a Barion tárcában az aktiválást követően a maximális Barion egyenleg összességében nem lehet több, mint 300 000 Ft, és évente maximum 260 000 Ft-ot lehet kiutalni belőle.”

Annak érdekében, hogy ne legyen ilyen korlát, ellenőriztetni kell a céget.

A cég ellenőrzéshez az alábbi linken keresztül szükséges a céges adatokat feltölteni, valamint pár kérdésre válaszolni:

https://secure.barion.com/Account/ModifyData

 

  1. lépés: Amit érdemes ezzel párhuzamosan elindítani, mert akár több napig is eltarthat a kiállítása és addig nem ér véget a cég ellenőrzés:

 

  1. lépés: Azonosítás videóhívással

Ez az utolsó lépés, hogy a limit megszűnjön.

A limit nélküli tárca használathoz szükséges egy  teljes ügyfél-átvilágítás. Az azonosítást elvégezheti videóhívással. A videóazonosításhoz a regisztrációkor megadott email cím és jelszó használatával a Barion tárcába belépve a „Tárcám”, azon belül a „Profil” menüpont alatt szükséges a kért adatokat kitölteni, és a kért dokumentumokat feltölteni (pl. Egyéni vállalkozás esetén a https://www.nyilvantarto.hu/evny-lekerdezo/ honlapról pdf-ként lementett (CTRL+P gombok együttes lenyomásával menthető) adatlapot kell feltölteni a vállalkozás aktuális igazolására.) majd a “Limitek megszüntetése gombra” kattintani. Ezután a kérelmét megvizsgáljuk, és ha mindent rendben találunk, akkor engedélyezzük a videó hívást, melyről egy automatikus tájékoztató e-mailt kap. Az e-mailben található linkre kattintva a Barion tárcából közvetlenül tudja indítani a videó hívást, akár mobil telefonról is.

A videó azonosításra minden munkanap 10-12 óra között van lehetőség.

Kérdés esetén keressetek nyugodtan. Barionnal kapcsolatos kérdésekkel pedig a Bariont keressétek! (messengeren hétköznap napközben viszonylag gyorsan válaszolnak)