ClickCease

Ittas járművezetés 2022-ben: Mennyi a büntetés? Számít az alkoholszint? Mi a megoldás?

 

Mint korábbi írásainkból is látható (például itt és itt), rendszeresen figyelemmel kísérjük az ittas vezetéssel kapcsolatos balesetek statisztikáit, sőt, korábban írtunk a covid időszak ittas vezetésre gyakorolt hatásáról is. Ha a KSH legfrissebb adatai közül az ittas járművezetés táblázatát vizsgáljuk, láthatjuk, hogy az alkoholos állapotban történt vezetésekből adódó, személyi sérüléssel járó balesetek száma javuló tendenciát mutat. Míg 2020-ban összesen 1361 ilyen eseményt rögzítettek, tavalyi évben már csak 1224-et.

Csökkent a személyi sérüléssel járó baleset száma a KSH adatai alapján

Csökkent a személyi sérüléssel járó baleset száma a KSH adatai alapján

 

Bár a számok csökkentek, ne feledkezzünk meg arról sem, hogy még így is 109 ember elhunyt, 1187 személyt pedig súlyos sérülés ért közúti balesetben a tavalyi éven Budapesten és Pest megyében. Tehát továbbra is komolyan kell venni az ittas vezetés problémakörét is.

 

A jelenleg hatályos jogszabályok alapján zéró toleranciával kell számolnunk, tehát bármilyen alkoholszint ezrelék büntetést vonhat maga után. Az erre vonatkozó jogszabályokat a Btk.236 § paragrafusában találjuk. Közúti ellenőrzés során légalkohol szintet mérnek leheletünkből szondával, mely alapján az alkoholszonda értékek táblázata szerint kaphatunk büntetést.

Az alkoholszonda milligramm per liter egységben adja meg a légalkohol szintet, melyből következtethető az ittasság foka és a véralkohol szint is. Alkoholszonda kalkulátorral egyébként mi magunk is megnézhetjük, milyen légalkohol szint milyen véralkohol szintnek felel meg.

 

Az alkoholszonda értékek táblázat a következőképp határozza meg az ittasság állapotát légalkohol szint függvényében:

 

  • az alkoholszonda 0,1 mg/l értékéig az alkoholfogyasztás nem bizonyítható,
  • az alkoholszonda 0,11-0,25 mg/l mért értékéig a szeszesital-fogyasztás igazolt, de a szeszesitalt fogyasztó alkoholosan nem volt befolyásolt,
  • az alkoholszonda 0,26-0,40 mg/l mért értékéig igen enyhe-,
  • az alkoholszonda 0,41-0.75 mg/l mért értékéig enyhe-,
  • az alkoholszonda 0,76-1,25 mg/l mért értékéig közepes-,
    az alkoholszonda 1,26-1,75 mg/l mért értékéig súlyos-,
  • az alkoholszonda 1,76 mg/l mért értéke felett igen súlyos fokú alkoholos befolyásoltság áll fenn.

 

Fenti táblázat jól példázza, hogy korántsem mindegy mennyi alkoholt fogyasztottunk, mielőtt rossz döntést hozva sofőrrendelés helyett ittas vezetés mellett döntöttünk. Hiszen kisebb mértéknél szabálysértésért kell felelnünk, nagyobb alkoholszint ezrelék büntetése azonban akár bűncselekménynek megfelelő is lehet.

 

Meddig szabálysértés és honnantól bűncselekmény a járművezetés ittas állapotban?

 

Az ittas járművezetés Btk.-ban meghatározott szabály szerint abban az esetben minősül szabálysértésnek, ha légalkohol-koncentráció 0,25 milligramm/liter alatt marad. Efölötti alkoholszonda értékek esetén már bűncselekménynek minősül az ittas vezetés.

Véralkohol szintet tekintve ez azt jelenti, hogy 0,50 gramm/liter koncentrációtól felfelé beszélhetünk ittas vezetés bűncselekményről.

 

Férfi bilincsben börtönben ittas vezetésért

Férfi bilincsben börtönben ittas vezetésért

Milyen mértékű lehet az ittas vezetésért járó büntetés 2022-ben?

 

Mint fentebb említettük, a büntetés minősége és mértéke is függ a járművezető mért légalkoholszintjétől.

Az ittasság mértékétől, és a körülményektől függően a pénzbírságtól a börtönbüntetésig terjedhet az ittas vezetés következménye és számolnunk kell az előéleti pontokkal, járművezetéstől eltiltással is.

Amennyiben nem történik az ittas állapotban baleset okozás, úgy a büntető törvénykönyv ittas vezetőkre vonatkozó passzusa értelmében minimum 30.000, maximum 270 millió forintos bírságra lehet számítani. A bírói gyakorlat jellemzően 250 és 300 ezer forint között állapítja meg az ittas vezetés büntetés tételét. A pénzbírság mértékének meghatározása során az elkövető vagyoni helyzete, jövedelmi és személyi viszonyai, életvitele, büntetőpont előzményei, korábbi büntetett vagy büntetlen előélete is fontos tényezők.

Megúsztad pénzbüntetéssel? Nem úsztad meg.

A kiszabott bírság mellé ugyanis ittas vezetésért büntető pontokat is kaphatunk, ráadásul olyan mértékben, hogy az egyszeri visszaesés, – ha nem telt el a korábbi alkalomtól elévülési idő-, már a jogosítvány bevonásával járhat.

Arról nem is beszélve, hogy amennyiben a kiszabott bírság nem kerül megfizetésre, vagy a kifizetés nem történik meg időben, úgy a fennmaradó részt börtönbüntetésre módosítják a hatóságok. A bírói ítélet szerint egyébként a pénzbüntetés helyett is kiszabható ittas vezetés vétségért szabadságvesztés, legfeljebb 2 évig terjedően.

 

Felmerülhet az a kérdés is, hogy ittas vezetésért mennyi időre veszik el a jogosítványt. A járművezetéstől eltiltás határozott idő esetén minimum egy hónap, maximum tíz év időtartamra szól, ám indokolt esetben határozatlan idejű is lehet. Az eltiltás hatályának lejártát követően pedig részt kell vennünk utánképzésen, hogy ismét a volán mögé ülhessünk – ezúttal már józanon.

 

 

Ennél is jöhet rosszabb, – az ittasan okozott balesetek

 

A Btk. 236. § 2. bekezdésében sorolja az ittas vezetés minősített eseteit, tehát az arra vonatkozó büntetéseket, amikor sajnos balesetbe torkollik az alkoholos befolyásoltság alatti járművezetés.

Büntetésünk ebben az esetben a baleset kimenetelétől függően akár tíz év is lehet. Súlyos testi sértésért 3 évig terjedő szabadságvesztést, maradandó károsodást vagy tömegszerencsétlenséget okozó baleset esetén 5 évig terjedő szabadságvesztést, halált okozó balesetokozás során 8, halálos tömegszerencsétlenséget okozó ittas vezetésért pedig 10 évig terjedő szabadságvesztést kaphatunk.

 

Németországban emberölésnek minősítették a visszaeső, ittas balesetokozást! 

 

A bíróság által kiszabott következményekkel pedig még messze nincs vége. Hiszen ittas balesetokozást követően a vétkesre morális mélyrepülés vár, legtöbbször felébred a lelkiismeret is és szembe kell nézni az okozott károk érzelmi következményeivel. További életünket annak fényében kell élnünk, hogy felelőtlen döntésünk valakinek az életére komoly negatív hatással volt, vagy éppen halálát okozta. A hozzátartozók fájdalma, a saját szeretteink csalódottsága örökké nyomot hagyhat a lelkünkön.

Ittas ember Sofőrhívó logóval

Ittas ember Sofőrhívó logóval

 

 

Van megoldás és van segítség is!

 

Legegyszerűbb minden esetben – elkerülni messziről az ittas vezetést.

 

Megtehetjük, hogy visszafogottan mulatozunk és csak alkoholmentes italokat fogyasztunk, ha autóval érkeztünk. Alkoholmentes sörök, koktélok és ma már alkohol mentes pezsgők is hozzájárulnak ahhoz, hogy a vezetés mellett döntők felelősen szórakozhassanak. Ez is lehet egy opció, még ha áldozatnak érezzük is.

Koccintás sofőrhívás előtt

Koccintás sofőrhívás előtt

Ha megtörtén a baj – kérjünk ügyvédi segítséget! 

 

Ittas vezetés okán hatósági intézkedés alá kerültünk, akkor érdemes kifejezetten ezzel foglalkozó, a témában jártas és tapasztalt ügyvédet fogadnunk.  A tapasztalt jogi segítség nem csak a bírósági döntés csökkentésében lehet számottevő, de alapos és átfogó tájékoztatást kaphatunk a dolgok menetéről, arról, hogy mire számíthatunk, milyen következményekkel kell számolnunk. Mivel ittas vezetéssel kapcsolatos eljárásban a védelem nem kötelező, így magunknak kell védőügyvédről gondoskodnunk.

 

A legjobb megoldás – Sofőrhívó!

 

Ha alkoholt fogyasztottunk és mégis saját autónkkal szeretnénk hazajutni, arra a Sofőrhívó applikáció a tökéletes megoldás – a sofőr rendelő app használatával mindenféle bírságot, büntetést, morális következményt megelőzhetünk.

A megoldás végtelenül egyszerű – a Sofőrhívó applikáció letöltésével néhány perces regisztrációt követően már tudunk is ajánlatot kérni a hazaútra. A beérkező ajánlatokból kedvünkre válogathatunk ár, kiérkezési idő, felelősségbiztosítás és a korábbi utasok véleménye alapján. A pótsofőr háztól-házig visz, másnap nem kell visszamenni az autóért, kényelmesen, biztonságban jutottál haza a saját autóddal együtt, ezt követően pedig nincs más dolgod, mint pihenni és józanodni!

Te döntöd el, hogy készpénzzel vagy bankkártyával rendezed a sofőrsegély költségeit, ráadásul, ha nem akarsz az este folyamán még ennyit sem foglalkozni a sofőrrendeléssel, a Sofőrhívó applikációban akár előrendelést is leadhatsz. A pótsofőr hívás ma már egyáltalán nem luxus kategória, ha pedig az ittas vezetés büntetési tételeit nézed, még a legcsekélyebbnek is csak töredékébe kerül a hazautad és az egyéb kellemetlenségektől is megkímél.

 

Sofőrhívó applikáció

Sofőrhívó applikáció

Mivel az ittas járművezetés sokba kerülhet, börtönbüntetéssel járhat, és ha balesetet is okozunk, beláthatatlan morális következményei lehetnek – Sosem éri meg kockáztatni. Sem a magunk, sem mások testi épségét, sem az ittas vezetésért járó, harmincezertől kétszázhetven millió forintig terjedő bírságot. Van jó megoldás! Hívj sofőrt, ha ittál, használd a Sofőrhívó appot!

 

 

Töltsd le már ma a Sofőrhívó applikációt,

hogy amikor szükség lesz rá, már igazán közel legyél a megoldáshoz!

 

Android telefonodra a Google Play-en keresztül

Ios készülékre a Apple Store-ból tudod letölteni.

 

 

 

Olvasnál még a témában? Itt például arról írtunk, hogy mikor vezethetsz leghamarabb, ha ittál!

 

Ha többet szeretnél tudni a Sofőrhívóról, látogass el a soforhivo.hu-ra,  vagy megtalálsz minket Facebookon is!